Legfrissebb híreink

Egy kocsmában verekedtek

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés elkövetése miatt indított nyomozást az ügyben.

„Érted még a lakást is felgyújtanám”

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A ferencvárosi fővárosi rendőrök közveszély okozása gyanújával vettek őrizetbe egy férfit, aki vallomása szerint felesége iránti szerelme miatt sodort veszélybe negyven embert.

Szólj a nagyinak! …hogy ne csak a pénztárca legyen vékonyabb

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Idősebb nők is sértettjei voltak, annak a csalássorozatnak, amelyre végül a rendőrök tettek pontot. Esetenként tíz-, húszezer forintot csalt ki egy áleladó a sértettektől, akik azt hitték étrendkiegészítőt kapnak majd a pénzükért.   

Önjelölt nyomdász

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A keszthelyi rendőrök három bűncselekmény elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként a bérlőt, aki szállásadója pénzét költötte.

Megfogadták

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

53 rendészeti technikus hallgató tett ünnepélyes fogadalomtételt Tabon.

72 óra alatt 12 pozitív szonda

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ittas járművezetőkkel szemben intézkedtek a rendőrök Somogy megye útjain.

Lopás elkövetőjét keressük

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri rendőrök a felvételen látható férfi azonosításában kérik a lakosság segítségét.

Heroincsempészésre alakította át az autót

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Tompánál tavaly fogták el a rendőrök azt az albán férfit, aki Szerbiából 11 kg kábítószert akart Magyarországra behozni. A nyomozást most fejezte be vele szemben a KR NNI.