Összesítés

Rendőri intézkedések az Erzsébet híd – Szent György téri gyűléssel összefüggésben.
Rendőri intézkedések az Erzsébet híd – Szent György téri gyűléssel összefüggésben.
Rácsok mögé került az a 45 éves ozorai férfi, akinek autójában a tamási rendőrök közel 2000 adagnyi droggyanús anyagot és nagyobb összegben pénzt találtak. A kábítószer-kereskedelem felszámolásáért indított DELTA Program tovább folytatódik.
Több évtizedes elkötelezett, magas szintű munkáját és oktatói tevékenységét elismerve kapta meg a Magyar Érdemrend lovagkeresztje katonai fokozatát Óberling József ezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője, az Országos Balesetmegelőzési Bizottság ügyvezető elnöke, akivel a baleset-megelőzés és a közlekedésbiztonság fontosságáról is beszéltünk.
A rendőri intézkedéskor elejtett információkból körvonalazódott a jánoshalmi rendőröknek, hogy városukban egy nő kristályt árulhat.
Nemzetközi elfogatóparancsot is adtak ki ellene, a körözés alatt álló asszonyt végül Budapesten fogták el a fővárosi nyomozók.
A gödöllői rendőrök elfogtak egy férfit, aki fogyasztó és árus is volt.
A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság nyomozói nyolcrendbeli, több személy sérelmére elkövetett erőszakos bűncselekmény-sorozat miatt hallgattak ki gyanúsítottként egy dunaharaszti férfit.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A 33 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
Frissülő közlemény. (frissítve 20:15)