Rendőrök keresték az eltévedt kirándulókat

A dorogi járőrök két órán belül megtalálták azt a fiatalt párt, akik a kesztölci erdőben eltévedtek.
A dorogi járőrök két órán belül megtalálták azt a fiatalt párt, akik a kesztölci erdőben eltévedtek.
Dr. Terdik Tamás rendőr vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya ünnepélyes keretek között fogadta a 29 végzős tisztet.
A somogyi rendőrök befejezték a nyomozást.
A józsefvárosi rendőrök perceken belül elfogták azt a budapesti férfit, aki szóváltást követően puszta kézzel bántalmazta vitapartnerét.
Egyeztető fórumot tartottak a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai és a megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat vezetői.
Az ismeretlen elkövetők egy tatabányai cég előtti területről merítőkádat tulajdonítottak el.
Egy autós elütött egy kerékpárost Pellérden, majd elhagyta a helyszínt. Szemtanúkat keresnek a rendőrök.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított az eset körülményeinek tisztázására.
Az Esztergomban történt rablás sértettjének a helyi rendőrök adták vissza a pénzt, amit egy 55 éves nő fenyegetéssel vett el tőle.
A siófoki rendőrök vádemelést javasolnak.