Rendőrkézen az embercsempész, aki 25 migránst szállított gépkocsijában

A külföldieket Szilsárkány közelében tette ki az autójából, majd elhajtott.
A külföldieket Szilsárkány közelében tette ki az autójából, majd elhajtott.
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság nyomozói a Balatonalmádi Rendőrkapitányág munkatársaival együttműködve fogták el azt a férfit, aki Székesfehérvárról, egy erkélyről lopott el egy több százezer forintot érő kerékpárt. A rendőrök a szlovák állampolgárt őrizetbe vették, a tulajdonosnak pedig még aznap visszaszolgáltatták a járművét.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén teljesítenek szolgálatot a Készenléti Rendőrség munkatársai.
A rendőrök a gyanúsítottak lakóhelyein a lopott horgászfelszereléseket megtalálták és lefoglalták.
A 27 éves férfi 13 éves ismerősét is rábeszélte a lopásra. A debreceni rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba egy migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték.
Tolna megye útjain az egyenruhások ezúttal elsősorban a gyorshajtókat figyelték.
A külföldiek az út melletti búzatáblában akartak elbújni.
Hercegszántónál ismét határsértőket tartóztattak fel a rendőrök.
Újabb határsértőket tartóztattak fel a rendőrök Hercegszántó térségében.