Újabb kamionban megbújt migránsok
Három férfi próbált meg Tompánál jogellenesen bejutni Magyarország területére.
Három férfi próbált meg Tompánál jogellenesen bejutni Magyarország területére.
Az egyenruhások bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt fogták el azt a sofőrt, aki Ártándnál akart kilépni az országból.
Négy nap alatt tizenhat esetben indult büntetőeljárás ittas gépjárművezetőkkel szemben Csongrád megyében.
A két férfinek súlyos testi sértés és rongálás miatt kell felelnie.
A Készenléti Rendőrség és a Taktaharkányi Rendőrőrs munkatársai egy mozgásában korlátozott 63 éves asszonyt mentettek ki egy taktaharkányi házban keletkezett tűzből.
A gödöllői rendőrök a lakosság segítségét kérik Rácz László megtalálásában.
A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 45 éves férfit őrizetbe vették.
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedési szakemberei Pünkösdkor kerékpáros bukósisakkal és egyéb láthatósági eszközökkel ajándékozták meg a kétkerekűek vezetőit a megyeszékhelyen.
A sátoraljaújhelyi rendőrök előállították azt a férfit, aki három órán belül kétszer rabolta ki a szomszédját.
Szabálytalanul közlekedő járműszerelvény és a hozzákapcsolt személyautó vezetőivel szemben intézkedtek a rendőrök Csongrád megyében.