Öten őrizetben

Szombathelyen verekedett össze négy férfi és egy nő. Csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva és felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indult ellenük eljárás.
Szombathelyen verekedett össze négy férfi és egy nő. Csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva és felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indult ellenük eljárás.
Állatkínzás miatt hallgatták ki azt a férfit, aki egy kartondobozban öt kiscicát hagyott a Parlament lépcsőjén.
A Jászapáti Rendőrőrs munkatársai a bejelentést követően egy órán belül elfogtak és előállítottak egy helyi nőt, aki a megalapozott gyanú szerint elvitt egy kerékpárt.
A szegedi rendőrök az elkövetést követően szinte azonnal azonosították azt a helybéli férfit, aki biciklit lopott a belvárosban.
A 25 éves gyanúsított meg akarta leckéztetni ismerősét. Emberölés kísérlet miatt hallgatták ki a hajdú-bihari nyomozók.
A szegedi rendőrök egy nap alatt azonosították azt a két testvért, akik egy raktárépületbe törtek be.
Percekkel a bejelentés után kiszúrták az ellopott kerékpárt, ám azzal épp a tolvaj közlekedett az egyik utcában, ezért a nyomába eredtek, és elfogták.
Egy főorvost és asszisztensét fogták el a Pest vármegyei gazdaságvédelmi nyomozók. A hálapénz mozgásáról a Nemzeti Védelmi Szolgálat tette a feljelentést.
Az idei év végén nyugdíjba vonul Bognárné Sulyok Andrea r. alezredes, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság igazgatásrendészeti osztályának vezetője.
Egy alvó férfi kifosztása mellett sok más vagyon elleni bűncselekmény elkövetése miatt is felelnie kell annak a 28 éves mátraverebélyi férfinak, akit a napokban fogtak el a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság nyomozói.