Mobiltelefont zsákmányolt élelmiszerboltból egy cibakházai férfi

A rendőrök a helyszín közelében fogták el a feltételezett elkövetőt.
A rendőrök a helyszín közelében fogták el a feltételezett elkövetőt.
A járművezetőnek egyedi azonosító jellel visszaélés bűncselekmény elkövetése miatt kell felelnie.
A 45 éves ukrán állampolgárságú férfit gyanúsítottként hallgatták ki.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Járőrszolgálati Alosztályának egyenruhásai egy sárban elakadt asszonynak és kislányának nyújtottak gyors segítséget.
Ismét összehangolt akció Siófokon és Fonyód vonzáskörzetében, harminchárom szabálysértővel szemben léptek fel a somogyi rendőrök.
A rendőrök összesen 43 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
Őrizetbe vettek a kazincbarcikai rendőrök egy 25 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint kirabolta alkalmi ismerősét.
A gyöngyösi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Bács-Kiskun megyében egy hét alatt majdnem tucatnyi sofőr ellen indítottak büntetőeljárást a májusban életbe lépett járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.
A rendőrök a lefoglalták a német honosságú járművet.