Legfrissebb híreink

Csuklóson is gyakoroltak

Zsaru Magazin

Két napon át gyakorolták hivatásuk különleges fogásait azok a leendő baleseti helyszínelők, akik részt vehettek a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ képzésén. Az elméleti tudás mellett, specialitásként, testközelből dolgozhattak egy Ikarus 280-as csuklós busszal is.

Könyvbemutató a Rendőrmúzeumban

Zsaru Magazin

Dr. Kovács Gyula nyugállományú alezredes tárta az érdeklődő közönség elé dr. Horváth István ezredes életútját a Rendőrmúzeumban új könyve, az Így nyomoztunk mi – Egye rendőr ezredes visszaemlékezései (1945–1970) ünnepélyes bemutatóján.

PÁLYÁZAT ROMA FIATALOKNAK

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság idén is ösztönzi a rendőri hivatás iránti elköteleződést.

Taxist bántalmazott egy férfi Kecskeméten

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Pár percen belül elfogták a járőrök azt a 40 éves férfit, akinek könnyű testi sértés, garázdaság és kábítószer birtoklása miatt kell felelnie.

Túl sok látogató

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Térfigyelő kamerán feltűnő rövid látogatások buktattak le zuglói dílereket; a XIV. kerületi nyomozók elfogták őket.

Tiszaburán árultak drogot

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök három dílert fogtak el a DELTA Program keretében, akik Tiszaburán kábítószert terjesztettek.

Eltűnt Varga Amanda Nikol

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 16 éves lány engedély nélkül távozott egy tatabányai lakásotthonból.

Őrök akadályozták meg a betörést

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Öt férfi egy debreceni telephelyről akart lopni, de a biztonságiak szemfülesek voltak.