1 perc alatt

Késsel a kezében rabolt egy törökszentmiklósi dohányboltban az asszony. A rendőrök még az üzletben elfogták.
Késsel a kezében rabolt egy törökszentmiklósi dohányboltban az asszony. A rendőrök még az üzletben elfogták.
A rendőrség vádemelést javasol egy férfi ellen, aki kölcsön kapott autóval ittasan okozott balesetet Békéscsabán. A helyszínről elhajtott, majd a közeli utcában letette az összetört kocsit és taxival ment haza.
Vádemelést javasol a rendőrség azzal a fiatalkorú fiúval szemben, aki egy tiszaújvárosi szórakozóhelyen előzetes szóváltást követően bántalmazott egy helyi 26 éves férfit.
Vádemelést javasol a rendőrség egy férfi ellen, aki Nagyszénáson tehergépkocsijával egy kerékpáros elé kanyarodott. A biciklis elesett, a teherautó vezetője megállt, de a járműből nem szállt ki. A sérült biciklist egy járókelő segítette fel.
Vonat gázolt el egy idős nőt Debrecenben.
A debreceni rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a házaspárral szemben, akik a gyanú szerint bementek két idős asszony lakásába is, ahol a sértetteket megkötözték és elvitték tőlük az értékeiket.
A borsodi rendőrök egy nap alatt több mint fél tucat bíróság által körözött személyt fogtak el.
Elfogták a mezőtúri nemzeti dohányboltba betörő testvérpárt. Több zsáknyi dohányáru és több ezernyi sorsjegy volt a zsákmány.
A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság munkatársai szakmai értekezletre tartottak Miskolcra, amikor bűncselekmény elkövetésére utaló körülményt észleltek. A rendőrök így azelőtt elfogták a tolvajokat, mielőtt a sértettek bejelentést tettek a rendőrségen.
A járási települések összefogásával 8 elektromos kisautót kapott a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság.
Ismert mobilszolgáltatók nevében küldenek hamis SMS-eket, amelyekkel gyanútlan felhasználókat próbálnak megtéveszteni.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 72 éves férfi megtalálásában.
A Balaton-parton kapcsolták le a miskolci férfit, aki ellen öt körözés volt kiadva.
Először tartották meg a „Vidd magaddal a kutyádat a munkahelyedre!” napot a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.
A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök diákok szüleinek tartottak előadásokat a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.
Két óra alatt hét jogsértést követett el egy férfi Pécsett.
A tamási rendőrök a lakosság segítségét kérik
A 15 éves lányt a rendőrök nagy erőkkel keresik.
A gyanúsított dühében kommentelt és fenyegetőzött egy közösségi oldalon. A hajdúnánási rendőrök internetes agresszió miatt nyomoztak ellene.