Országos határrendészeti összesítő

Az elmúlt nap eseményei számokban.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Az emléktábla a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitányság épületében kap helyet. Az ünnepségen részt vett a hősi halott rendőr családja.
A közlekedési balesetek megelőzése, valamint a szabályszegések visszaszorítása érdekében ellenőrizték a járművezetőket a rendőrök.
A debreceni rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Talán maga sem gondolta, hogy miféle bűncselekményt követ el az, aki az elmúlt szombaton éjszaka olajat locsolt szét a Bajna és Héreg közötti szerpentinen, ahol a motorosok némelyike amúgy is igencsak veszélyesen közlekedik.
A szegedi rendőrök elfogták azt a helybéli férfit, aki egy egészségügyi intézményben lopott telefont.
Megbízottból kinevezett rendőrkapitány lett Pálmann László rendőr ezredes.
A sofőr ellen a marcali rendőrök eljárást indítottak.
A jánoshalmi rendőrök vádemelést javasolnak két férfi ellen, akik több vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsíthatóak. Egyikük betörésekre, társa autófeltörésekre szakosodott, de volt közös balhéjuk is.
A Balatonfüredi Rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.