Legfrissebb híreink

Ütős egybeesés

Zsaru Magazin

A drogozás jegyében június 13-án két nagyszabású akciót bonyolítottak le a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság munkatársai. A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei város négy helyszínén is zajlottak drogprevenciós előadások, a közeli Sajókazán pedig 18 zsaru rajtaütött egy kábítószer-kereskedőn és hét fogyasztón.

Közel 360 rendőrrel nő a testület létszáma

ORFK Kommunikációs Szolgálat

Frissen végzett rendőrjárőrök erősítették meg ünnepélyes keretek között korábbi esküjüket szolgálatba lépésük előtt, 2023. július 7-én, a Készenléti Rendőrség Alakulóterén.

Helyben büntetett a sofőr

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Tragédia az Árpád hídon

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Elkészült az igazságügyi műszaki szakértői vélemény. Eszerint a luxus-sportkocsi legalább 137 km/óra sebességgel száguldott, mielőtt kisodródva elgázolta a szabályosan közlekedő kerékpárost. A budapesti rendőrök a kórházból állították elő az autó vezetőjét, gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.