A rongálás mellett közokirat-hamisításért is felelhet

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai befejezték az ügy vizsgálatát, és vádemelést javasolnak az ukrán gyanúsítottal szemben.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai befejezték az ügy vizsgálatát, és vádemelést javasolnak az ukrán gyanúsítottal szemben.
A Szekszárdi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A tatai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták az elkövetőt.
A tatabányai egyenruhások egy nap alatt két ittas járművezetővel szemben intézkedtek.
Egy háromfős társaság egyik tagja szúrt meg egy 25 éves férfit a 28-as villamoson.
A rendőrök befejezték a debreceni garázdaság vizsgálatát.
A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt a 35 éves férfit, aki ismerősét bántalmazta, tőle telefont és kerékpárt vett el.
A tatabányai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 18 éves férfit.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság összehangolt akció keretében elfogta azokat a férfiakat, akik az ország több pontján követtek el lakásbetöréseket.
A dombóvári rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 44 éves helyi férfival szemben folytattak rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.