Pozitív kábítószerteszt a járművezetővel szemben
A kisbéri rendőrök szabálysértési és büntetőeljárást is kezdeményeztek egy ászári férfi ellen.
A kisbéri rendőrök szabálysértési és büntetőeljárást is kezdeményeztek egy ászári férfi ellen.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya vádemelési javaslattal fejezte be az ügy vizsgálatát.
Már a Youtube csatornán is elérhetőek a videók.
Budakeszi járőrök állták útját a menekülő betörőknek a fővárosban.
A rendőrök előző nap ellenőrizték Kisújszálláson a karcagi férfit, így rövid időn belül azonosították a térfigyelő kamera felvételén.
Ahogy a hóvirágok az erdőben, úgy jelennek meg tavasszal a motorosok is az utakon. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság motoros rendőrei is felkészültek a motorosszezonra.
A szekszárdi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amit egy bátaszéki lakossal szemben folytattak lopás vétség elkövetése miatt.
A Szerencsi Rendőrkapitányság járőrei a 37-es számú főúton fogták el és állították elő azt a férfit, aki haladása során többször áttért a menetirány szerinti bal oldali sávba.
A Balatonalmádi Rendőrkapitányság három ittas járművezető ügyében fejezte be a vizsgálatot a napokban.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntette miatt indított nyomozást.