Baleset a 11-es főúton
Félpályás útlezárás mellett helyszínelnek a rendőrök.
Félpályás útlezárás mellett helyszínelnek a rendőrök.
Baleset miatt teljes útlezárásra kell számítania a közlekedőknek a 44-es számú főúton Cserkeszőlőnél.
Egy terézvárosi szórakozóhely biztonsági őrei értek tetten az elkövetőket.
A két rajkai férfit a halőrök tiltott halászaton érték tetten a Dunán.
Három személy dulakodott az egyik balassagyarmati épület ebédlőjében.
Vádemelési javaslat egy pécsi betörővel szemben.
A váci rendőrök két vácdukai férfit gyanúsítanak azzal, hogy az elmúlt hetekben több személygépkocsit tulajdonítottak el Vác területéről.
A mosonmagyaróvári határrendészek negyedóra alatt két román sofőrt tartóztattak fel, akik nyolc szíriai menekült külföldre csempészéséhez nyújtottak segítséget.
Két embercsempészt állított bíróság elé a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság.
Az elmúlt két nap eseményei.