Trükkös tolvajok
A Sásdi Rendőrőrs járőrei fogták el és állították elő a menekülő három kaposvári férfit.
A Sásdi Rendőrőrs járőrei fogták el és állították elő a menekülő három kaposvári férfit.
A jászteleki testvérek műszaki cikkeket loptak el egy jászberényi nagyáruházból. A rendőrség az ügyben folytatott nyomozást befejezte és vádemelési javaslatát megküldte az illetékes ügyészség részére.
A Tiszakécske Rendőrőrs parancsnoka a kamerafelvétel alapján felismerte a 22 éves gyanúsítottat.
A rendőrök elfogtak egy férfit Ózdon, aki a megalapozott gyanú szerint kábítószert árult több helyi fiatalnak.
Őrjöngött, mert nem adtak neki italt hitelbe.
Három személygépkocsi és egy kamion ütközött Martonvásár közelében.
Győr-Moson-Sopron megyében a közlekedők 2014. október 30. és november 4. között fokozott rendőri jelenlétre számíthatnak a közutakon és a temetők környezetében.
A rendőrök 72 órán belül bíróság elé állították azt a férfit, aki egy alsózsolcai lakás udvarán parkoló autóból akart lopni, de a tulajdonos tetten érte.
Újra járható a 7410-es számú út Zalaegerszegen, a Zrínyi utcában.
Nyitott irodából tulajdonította el a laptopot a jászfényszarui férfi. A rendőrség a nyomozást lezárta.