Drónnal ellenőriztek Kiskunfélegyházán

A helyi rendőrök a levegőből figyelve szűrték ki a szabálytalankodókat.
A helyi rendőrök a levegőből figyelve szűrték ki a szabálytalankodókat.
A győri nyomozók befejezték a debreceni férfi ellen indított büntetőeljárás vizsgálatát, aki egy győri munkásszállón ököllel ütötte ismerősét, majd a szobában tört-zúzott.
Az érdi rendőrök lecsaptak egy csapatra, amelynek tagjai kábítószert fogyasztottak és birtokoltak - a gyanú szerint. A bűnös tevékenység központjában álló, 48 éves fővárosi férfit raktárul szolgáló garázsánál lepték meg.
A rendőröktől korábban kapott cipő nyoma buktatta le a férfit, aki a gyanú szerint több betörést elkövetett a XIII. kerületben.
Egy nap kilenc kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítható embert vettek őrizetbe a békéscsabai rendőrök. Van közöttük apa a fiával, anya a lányával, és élettársak is. A bíróság letartóztatta őket, a készletükből pedig bűnjel lett.
A BRFK és a társszervek kedden 64 menekültet fogadtak a fővárosban.
A KR NNI befejezte a nyomozást az ellen a két férfi ellen, akiket a kábítószerbűnőzés elleni nyomozók azzal gyanúsítanak, hogy Hollandiából autótrélerrel hozták be rendszeresen hazánkba a kábítószert. Az ügyirat szerint bő hat hónap alatt 4 kilogramm kokain került így be az országba.
A szolgálatot teljesítő rendőrök 2022. október 18-án 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 512 határsértőt tartóztattak fel és 1198 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.
A miskolci rendőrök keresik az elkövetőt.
A 78. kontingens tagjait 2022. október 18-án Budapesten, a Készenléti Rendőrség központi objektumában Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes búcsúztatta.