Vasúti kocsikra és épületekre graffitizett

A 31 éves férfi „hobbijának” hódolva vasúti kocsikra és épületekre készítette el alkotásait. A debreceni nyomozók befejezték a nyomozást.
A 31 éves férfi „hobbijának” hódolva vasúti kocsikra és épületekre készítette el alkotásait. A debreceni nyomozók befejezték a nyomozást.
További két férfit vett őrizetbe a rendőrség, akik részesei voltak a kétegyházi csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaságnak. Mindkettőjük ellen elfogatóparancs volt érvényben.
A rendőrök Sóly határában fogták el őket.
A salgótarjáni rendőrök az utcán ellenőrizték a 35 éves férfit, akinek ruházatában kábítószert találtak.
Volt mit rejtegetnie a 27 éves oroszlányi férfinak.
A kecskeméti rendőrök lehúzták a sínekről a megsérült asszonyt.
Tolvaj triót fogtak el rövid időn belül az esztergomi rendőrök.
A tatai rendőrök intézkedtek a többszörösen szabályszegő járművezetővel szemben.
A magyar rendőrök a spanyol hatóságok által körözött járművet foglaltak le a Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.
A 14 fős csoport jogellenesen jutott be az országba.