Legfrissebb híreink

Embercsempész rendőrkézen

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztályának járőrei elfogtak egy román állampolgárt, aki 9 határsértőt próbált jogellenesen Magyarország területére szállítani.

Busszal ütközött az ittas sofőr

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti egyenruhások őrizetbe vették a 20 éves férfit.

Határsértők Bács-Kiskun megyében

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Feltartóztattak egy 25 fős migránscsoportot Mélykútnál a rendőrök.

Lezárt ügyek: Kábítószerbirtoklás a gyanú

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy kábítószer-fogyasztóval szemben folytatott.

Öt dolog, amit biztosan nem szeretnek a betőrök!

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Dicsérteben és jutalomban részesültek azok a rendőrök, akik a közelmúltban két eredményes elfogásban is részt vettek Miskolcon, illetve Ózdon.

…pont, amikor kimászott az ablakon

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök tetten érték azt a férfit, aki betört egy családi házba Ózdon.