Táskákra utazott

Egy zalaegerszegi férfi, aki Székesfehérváron a forró nappalok utáni szellőztetéseket használta ki, most hűvösre került.
Egy zalaegerszegi férfi, aki Székesfehérváron a forró nappalok utáni szellőztetéseket használta ki, most hűvösre került.
Sárkányok lepték el a tavat, jó, csak sárkányhajók, a látvány azonban így is szép volt. A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság álmodta, majd szervezte meg az I. Országos Rendészeti Amatőr Sárkányhajó Fesztivált, amelyre augusztus 9-én Balatonfüreden került sor.
MEKTO-s kollégáink ezúttal vízirendészektől szívhatták magukba a tudást.
Mások adataival visszaélve adtak el nem létező jegyeket a Facebookon. A budapesti nyomozók két férfit gyanúsítanak a csalássorozattal.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A szükséges intézkedést megtettük!
Két szegedi fiatal festékszóróval rongálta meg egy népszerű szórakozóhely falát. A rendőrök lezárták a nyomozást.
Magyar rendőrök teljesítettek szolgálatot a helyi kollégákkal Aradon. Az együttműködés évek óta töretlen, Békés vármegyébe is rendszeresen érkeznek román rendőrök.
Egy testvérpár Szeged és Hódmezővásárhely között árulta a kábítószert és az új pszichoaktív anyagot, de a rendőrség sem tétlenkedett. Előbb egy információ jött a tevékenységükről, aztán a rendőrök mentek. Értük.
Két család közötti, évekre visszanyúló vita fajult bűncselekménnyé Ercsiben.