Iskolások a rendőrségen

A Miskolci Rendőrkapitányságra látogattak az egyik helyi iskola diákjai.
A Miskolci Rendőrkapitányságra látogattak az egyik helyi iskola diákjai.
Csupán ennyi idő kellett a rendőröknek, hogy elfogják azt a nőt, aki kirabolt egy 83 éves asszonyt Tatabányán.
Személyi szabadság megsértése miatt indult büntetőeljárás egy 51 éves férfi ellen, a Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A hegyvidéki rendőrök keresik azt a férfit, aki egy Rácz Aladár úti családi házról lelopta az esőcsatornát.
Közös sajtótájékoztatón számolt be a 2019. május 29-én történt hajószerencsétlenség körülményeiről, majd az azt követő kutatási, mentési tevékenységről Budapest rendőrfőkapitányának bűnügyi helyettese és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese.
A lajosmizsei nyomozócsoport beazonosította és elfogta a betörésekkel gyanúsítható férfiakat.
Négy hónapra eltiltotta a rendőrség a vezetéstől azt a sofőrt, aki Tokajban, gyorshajtás közben a zebrán előzött.
A három fiatal lány közel 5 millió forintot vett el a sértettől. Vesztükre egy áruház biztonsági őrének hamar gyanússá váltak, miután több százezer forintért vásároltak.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a hajóvezetőket, hogy az alábbi forgalmirend-változás lép életbe 2019. május 30-án a Duna fővárosi szakaszán.
A Paksi Rendőrkapitányságon befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy györkönyi férfi ellen indítottak ittas járművezetés vétség elkövetése miatt.