Kidöntötte a vasúti fénysorompót Lakiteleken

A kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A budapesti rendőrök 419 gyorshajtóról készítettek felvételt.
A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy sátoraljaújhelyi lány megtalálásához.
Egy fiatal nő gátlástalanul kihasználta, hogy az áldozatai alszanak, kifosztotta őket. A karcagi rendőrök őrizetbe vették.
Augusztus 8–9-én a rendőrök összehangolt vízi kontrollt tartottak a Tisza-tavon a halőrök, a Tisza-tó Mentőcsoport és a természetvédelmi őrök közreműködésével. A kétnapos akció célja a vízi közlekedés szabályainak betartatása, a balesetek megelőzése, valamint minden szabad vízi jogsértés visszaszorítása volt.
Az ország több drogériájából lopó férfiakat kaptak el a rendőrök Kecskeméten: a legutóbbi akciójukkal több százezer forint értékű parfümöt zsákmányoltak, de menekülés közben elfogták őket.
A szabolcsi nyomozók a DELTA Programban elfogtak egy nyírpazonyi férfit, aki fogyasztotta és árusította is a saját termesztéséből származó marihuánát.
A zuglói nyomozók szervezett akcióban fogták azt a 23 éves férfit, aki egy társasház udvarán kitépte egy nő kezéből a táskáját.
A DELTA Program keretében két jászsági kábítószerkereskedőt vettek őrizetbe a rendőrök.
Az elmúlt nap eseményei számokban.