Legfrissebb híreink

Figyeljünk egymásra!

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

​​​​​​​A Balatonalmádi Rendőrkapitányság lovas szolgálata is kiemelt figyelmet fordít az egyedül élő, idős emberekre a hideg idő beköszöntével. 

Játék pénzzel akart fizetni

Zsaru Magazin

Egy kiskunhalasi férfi játék pénzzel vásárolt volna a trafikban, azonban az eladó résen volt, és kiszúrta a hamis bankókat. A rendőrök a férfit tanúként hallgatták ki, ugyanis egyik barátjától kapta az igazinak vélt pénzt.

Ittasan

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győri Rendőrkapitányság befejezte egy ittas járművezetővel szemben indított eljárás vizsgálatát.

Környezetbarát vesztegetés

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Elektromos kerékpárral vesztegettek meg egy orvost a budapesti rendőrök gyanúja szerint. A nyomozást most fejezték be.

Rendőrség és egyházak: harmonikus együttműködés

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányságon egyházi és rendőri vezetők tekintették át az elmúlt évek közös vonatkozású történéseit, illetve a jövőre vonatkozóan fogalmaztak meg további fejlődési lehetőségeket az együttműködésben.

Megújult az Ajkai és a Tapolcai Rendőrkapitányság épülete

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az Európai Unió Kohéziós Alap és a magyar állam társfinanszírozásával, valamint a Miniszterelnökség, Közlekedési, Környezeti és Energiahatékonysági Fejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság támogatásával lett korszerűbb a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság két kapitánysága.

Az egyiknek sikerült, a másiknak nem

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kijelölt átkelőhelyen a járművezetőknek elsőbbséget kell adniuk a gyalogosoknak. A napokban Gyulán ugyanabban a helyzetben az egyik autós megállt, a másik nem.