Kifosztotta áldozatát
A 26 éves J. Tibor pár ezer forint reményében, ahol érte ütötte áldozatát. A bejelentést követő három óra elteltével elfogták a pannonhalmi nyomozók.
A 26 éves J. Tibor pár ezer forint reményében, ahol érte ütötte áldozatát. A bejelentést követő három óra elteltével elfogták a pannonhalmi nyomozók.
A hét fős külföldi család embercsempész segítségével, két honfitársuk vonaton akart Nyugat-Európába jutni.
Ismét zavartalanul haladhat a forgalom.
Félpályás útlezárás mellett helyszínelnek a rendőrök.
A Készenléti Rendőrség járőrei szolgálatellátásuk során ismét egy elfogatóparancs hatálya alatt álló személyt kerítettek kézre.
Egy motoros és utasa vesztette életét a 6-os úton, Csámpa környékén pénteken délután történt balesetben.
Egy debreceni férfi és egy hajdúsámsoni nő ellen folyik nyomozás halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A harkányi Thermál Hotelben rendezték meg 2013. október 25-én a Magyarország-Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében megvalósuló, Dráva-Duna közti aknaszennyezett területek rehabilitációja projekt zárókonferenciája.
Előzetes letartóztatásban a disznótolvaj.
A gyermek maradandó fogyatékosságot szenvedett. Vádemelési javaslattal zárult az anya ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozás.