Illegális migránsok Bács-Kiskun megyében

A csoport tagjai jogellenesen jutottak be az ország területére.
A csoport tagjai jogellenesen jutottak be az ország területére.
A kecskeméti rendőrök rövid időn belül elfogták a kifosztással gyanúsítható helyi nőt.
A nagykőrösi zsaruk elfogták azt a 18 éves fiatalembert és 16 éves társát, akik a gyanú szerint „poénból” 10 parkoló jármű tükrét rongálták meg, ezen felül kettőt el is loptak.
A sofőr ellen büntetőeljárás indult.
Vát térségében tartóztatták fel a migránsokat szállító embercsempészeket.
A tatabányai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát a 25 éves férfival szemben, akinek szervezetéből kimutatták a tiltott szert.
Felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett kísérletével gyanúsítják a nyomozók a 34 éves férfit.
Villanyoszlopnak csapódott az a sofőr, aki az egyenruhások igazoltatása elől próbált elmenekülni Pestszentimrén. Se jogosítványa, se biztosítása nem volt.
A Pest megyei rendőrök befejezték egy 2018-as halálos közúti közlekedési baleset vizsgálatát. Egy 46 éves férfi meghalt, egy 42 éves férfi maradandó fogyatékosságot szenvedett. A gyanúsított sofőr ellen vádemelést javasolnak.
A rendőrök nagyobb csoportokban 64 illegális migránst tartóztattak fel az éjszaka Csongrád-Csanád megyében.