Lecsaptak

A budaörsi nyomozók a Pest megyei felderítőkkel közös akcióban kábítószer terjesztőkön és fogyasztókon ütöttek rajta.
A budaörsi nyomozók a Pest megyei felderítőkkel közös akcióban kábítószer terjesztőkön és fogyasztókon ütöttek rajta.
A külföldiek jogellenesen jutottak be az országba.
Éveken át kényszerítette prostitúcióra és bántalmazta élettársát egy férfi a fővárosban. A nő végül a rendőrségtől kért segítséget. Az erzsébetvárosi rendőrök tavaly vették őrizetbe a gyanúsítottat, a nyomozást most fejezték be.
A Pentele híd Fejér megyei szakaszán állítottak meg a járőrök egy járművet, amelyben három illegális migráns utazott.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba 16 határsértő Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök feltartóztatták őket.
A szolgálatot teljesítő rendőrök 2021. november 4-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 359 határsértőt tartóztattak fel és 191 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.
Félreérthető tartalom a Pest megyei kormánymegbízott személyét érintően.
A megalapozott gyanú szerint, az agresszív fiatalkorú Jászárokszálláson két embert kirabolt, de két kerékpár eltulajdonítás és egy drogériában megvalósított lopás is az ő rovására írható.
A rendőrök feltartóztatták őket.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba újabb 15 határsértő Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök feltartóztatták őket.