A törökszentmiklósi rendőrök gyorsan felderítették a kerékpárlopást

A tiszapüspöki férfinél tartott kutatás során a nyomozók további négy olyan bringát találtak, aminek eredetét a gyanúsított nem tudta igazolni.
A tiszapüspöki férfinél tartott kutatás során a nyomozók további négy olyan bringát találtak, aminek eredetét a gyanúsított nem tudta igazolni.
A hatvani rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Lopás bűntett miatt folytattak eljárást egy testvérpár és bűntársukkal szemben.
A szentesi rendőrök két óra alatt elfogtak egy fiatalt férfit, aki korábban egy pénztárcát tulajdonított el egy helyi sörözőből.
Két férfi a színesfémet leadta, az érte kapott pénzt egymás közt elosztotta. A tatai nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.
A fővárosi rendőrök befejezték a nyomozást azzal a férfivel szemben, aki a gyanú szerint közel 70 embertől összesen több mint egymillió forintot csalt ki.
A szolgálatot teljesítő rendőrök 2021. augusztus 28-án 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 194 határsértőt tartóztattak fel és 86 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.
A Szegedi Határrendészeti Kirendeltség járőrei a Készenléti Rendőrség munkatársaival együttműködve elfogtak három orosz állampolgárt, akik 11 határsértőt próbáltak jogellenesen Magyarország területére szállítani.
A külföldieket visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Dusnok közelében fogták el azt a román férfit, aki 8 illegális migránst szállított.