Legfrissebb híreink

Első alkalommal adták át a Tündik Csaba Díjat

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője díjat alapított, az egykor tragikus hirtelenséggel elhunyt bűnügyi osztályvezető, az emberként és rendőrként is kimagasló kvalitású kolléga, Tündik Csaba r. alezredes emlékének őrzésére.

Embercsempészt fogtak Vaskútnál

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A készenléti rendőrök elfogták azt a szerb sofőrt, aki a gyanú szerint hét illegális migránsnak akart segítséget nyújtani abban, hogy Magyarországon keresztül Nyugat-Európába jussanak.

Két óra alatt kettő

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A monori és a dabasi rendőrök is elfogtak egy-egy férfit, akik eltiltás hatálya alatt vezettek járművet.

Kerékpárt lopott, a rendőrök kihallgatták

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A komáromi nyomozók azonosították a 31 éves helyi lakost, akitől a kerékpárt is lefoglalták.

Belügyminiszteri jutalmat kapott

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Borda László r. törzsőrmester, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság motoros járőre vehetett át elismerést.

Körözték őket

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két elfogatóparancs hatálya alatt álló férfit fogtak el a tatabányai rendőrök.

Bántalmazta a villamosvezető nőt

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök azt a férfit, aki Miskolcon ittasan akart utazni a villamoson, majd bántalmazta a sofőrt, aki le akarta szállítani járatáról.