Ittas járművezetés, baleset, baleset

Mezőkövesd közelében vezetett ittasan egy férfi, aki az út melletti árokba hajtott, majd az ennek következtében kialakult forgalmi torlódás során egy másik figyelmetlen sofőr is balesetet okozott.
Mezőkövesd közelében vezetett ittasan egy férfi, aki az út melletti árokba hajtott, majd az ennek következtében kialakult forgalmi torlódás során egy másik figyelmetlen sofőr is balesetet okozott.
A tamási rendőrök őrizetbe vették, majd a bíróság letartóztatta azt a 22 éves bátaszéki nőt, aki az elmúlt hónapokban sokakat csapott be internetes vásárlás lehetőségét kínálva.
A terheltek beismerő vallomást tettek, a rendőrök lefoglalták a horgászkészségeket.
Vezetői engedély nélkül, ittasan okozott balesetet egy 47 éves férfit.
A gyanú szerint a 30 éves férfi megbukott a forgalmi vizsgáján, majd iszogatni kezdett és úgy döntött, hogy jogosítvány nélkül, ittasan kezd kocsikázni. A berettyóújfalui rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A fiatal korosztály védelme érdekében hajtottak végre közös ellenőrzést a salgótarjáni rendőrök és a társhatóságok munkatársai.
A salgótarjáni rendőrök két sóshartyáni férfit hallgattak ki gyanúsítottként.
A dunaújvárosi rendőrök befejezték a bódult állapotban elkövetett járművezetés vétség miatt egy 31 éves nővel szemben indult eljárás vizsgálatát.
Megállított Balotaszálláson a körzeti megbízott egy járművet, amelyben 5 illegális migráns utazott.
A kecskeméti nyomozók néhány nap alatt beazonosították a páros női tagját. Társa személyazonosságát így már egyszerűbb volt megállapítani.