Illegális migránsok Csongrád megyében

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba két migráns Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba két migráns Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
Az esztergomi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát az 50 éves sofőrrel szemben.
A rendőrség ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba három migráns Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
Három illegális migránst találtak Kelebiánál a rendőrök.
A budafoki rendőrök keresik a feltételezett elkövetőt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a társszervekkel közösen tartott ellenőrzést az V., VI. és VII. kerületi szórakozóhelyeken, illetve azok környékén.
A nagykanizsai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Bűnügyi helyszíneken készült fotókból nyílt kiállítás Debrecenben.
A balassagyarmati rendőrök egy 61 éves, míg a salgótarjáni nyomozók egy 29 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként.