Garázdaság miatt felelhet

Kötekedett, verekedett, majd egy sörösüveget a sértett autójához vágott a 19 éves férfi. A nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát a támadó ellen.
Kötekedett, verekedett, majd egy sörösüveget a sértett autójához vágott a 19 éves férfi. A nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát a támadó ellen.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba húsz határsértő Csongrád megyében. A rendőrök tizennyolcat feltartóztattak, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísértek, további két főt pedig elfogtak, ellenük idegenrendészeti eljárás indult.
A két külföldi illegálisan lépte át a magyar–román államhatárt Békés megyében.
Rövid időn belül elfogták a rendőrök azt a férfit, aki egy üveg szeszes italért rabolt egy törökszentmiklósi üzletben.
Mikulásnapi ünnepséget tartottak a rendőrök Tatabányán, a Füzes utcai Általános Iskolában.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Kiképző Központjában fogadtuk a rendőri hivatás iránt érdeklődőket.
A gyanú szerint a helyi férfi a lopott személygépkocsival tankolt, fizetés nélkül távozott, majd elautózott Szegedre.
A Veszprémi Rendőrkapitányság állatkínzás miatt folytat nyomozást egy 33 éves férfival szemben.
Taszár külterületén szenvedett balesetet egy személygépkocsi, a sofőrnél felmerült az ittas járművezetés gyanúja.
Kigyulladt egy egészségügyi intézmény egyik épülete Budapest VIII. kerületében.