KMB: Egyből három – elfogott betörők - képekkel

A helyi körzeti megbízott az általa beszerzett információk alapján kollégáival elfogta azokat a felsődobszai férfiakat, akik a településen több házba is betörtek.
A helyi körzeti megbízott az általa beszerzett információk alapján kollégáival elfogta azokat a felsődobszai férfiakat, akik a településen több házba is betörtek.
A légi közlekedés veszélyeztetése bűntettével gyanúsítja a rendőrség azt a pilótát, aki 2014. július 2-án okozott balesetet a Csongrád megyei Pusztaszeren.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés képviselői megköszönték a rendőrök 2013-ban végzett eredményes munkáját.
Őrizetbe vették a rendőrök a szexuális erőszak bűntett elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit.
A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Ormosbánya egyik utcájából egy vízelvezető csövet lopott el. Az eltulajdonított értéket a nyomozóhatóság rövid időn belül visszaszolgáltatta a tulajdonosnak.
A rendőrök elfogtak egy nőt, aki Miskolcon pénzt kért kölcsön egy ismerősétől, majd kirabolta.
A győri járőrök fékezték meg a zavart férfit.
A rendőrök Debrecenben és Görbeházán fogták el azokat a férfiakat, akik ellen elfogatóparancs volt érvényben.
Járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt javasol bíróság elé állítást a Hajdúböszörményi és a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság.
A Ceglédi Rendőrkapitányság fogdájából hozták el Tatabányára a nyomozók G. Zsoltot.