Egy lila kerékpár kalandjai

Akarata ellenére tulajdonost váltott, végül csak visszakerült hálás gazdájához az a bicikli, amit a ceglédi nyomozók lefoglaltak, tolvaját meggyanúsították.
Akarata ellenére tulajdonost váltott, végül csak visszakerült hálás gazdájához az a bicikli, amit a ceglédi nyomozók lefoglaltak, tolvaját meggyanúsították.
A kazincbarcikai rendőrök előállították azt a férfit, aki három órán belül kétszer is ittasan vezette gépjárművét.
A megyeszékhely nyomozói elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki az 53 éves hajléktalan férfit, aki áruházban és buszon is garázdálkodott.
A salgótarjáni nyomozók egy férfit állítottak elő, aki a nyitva hagyott ajtón át jutott be a sértett lakásába.
A gyanú szerint a hajdúhadházi férfi kerti tárolókat tört fel, valamint ellopott egy kisbolt előtt hagyott kerékpárt is. A bíróság elrendelte a letartóztatását.
Újabb katalizátortolvajt fogtak el a zuglói rendőrök.
Hálóingben és papucsban kószált Törökbálinton egy idős asszony, az érdi járőrök hazavitték.
Befejezték a rendőrök az eljárást annak a férfinak az ügyében, akit Oroszlányban értek tetten bódult vezetésen.
Az egri rendőrök keresik az ismeretlen elkövetőt.
A pilisi rendőrök elfogták azt a 30 éves férfit, aki a gyanú szerint 30 galambot lopott mástól - mert megtetszett.