Letartóztatták a kábítószer-kereskedőt

A bíróság elrendelte annak a tatabányai férfinak a letartóztatását, akit a rendőrök kábítószer birtoklása mellett, kábítószer-kereskedelemmel is meggyanúsítottak.
A bíróság elrendelte annak a tatabányai férfinak a letartóztatását, akit a rendőrök kábítószer birtoklása mellett, kábítószer-kereskedelemmel is meggyanúsítottak.
A tűz egy családi ház zárt teraszán keletkezett; az elsődleges információk alapján egy cigarettacsikktől.
Komárom-Esztergom megyéből két rendőrségi dolgozó ért el helyezést.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba egy migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik.
Elfogatóparancs volt érvényben ellenük.
Dr. Urbán Zoltán László rendőr dandártábornok Szent György emlékplakettet adományozott egy megtámadott nőt védelmező férfinek.
A XV. kerületi járőrök utolérték a két férfit, akik egy parkoló autó katalizátorát próbálták ellopni.
Egy erdőben sikerült megtalálni a 80 éves asszonyt.
A gyanúsított arra hivatkozott, hogy a járművezetést megelőzően 4 dianás cukrot evett meg, a szakértő szerint azonban ilyen alkoholszinthez ennek többszörösét kellett volna elfogyasztania.
Az egri férfit négy óra alatt elfogták a rendőrök.
A Balaton-parton kapcsolták le a miskolci férfit, aki ellen öt körözés volt kiadva.
Először tartották meg a „Vidd magaddal a kutyádat a munkahelyedre!” napot a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.
A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök diákok szüleinek tartottak előadásokat a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.
Két óra alatt hét jogsértést követett el egy férfi Pécsett.
A tamási rendőrök a lakosság segítségét kérik
A 15 éves lányt a rendőrök nagy erőkkel keresik.
A gyanúsított dühében kommentelt és fenyegetőzött egy közösségi oldalon. A hajdúnánási rendőrök internetes agresszió miatt nyomoztak ellene.
A miskolci nyomozók a lakosság segítségét kérik az azonosításhoz.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársa a kapuvári, a babóti, vitnyédi és höveji nyugdíjasklubok tagjaihoz látogatott el prevenciós előadásával.
Egy 28 éves nő terjesztette a tiltott szert; sofőrje és segítője is volt.