Egy napon belül elfogták a tolvajt a rendőrök

A Zselickislakon történt bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit őrizetbe vették a nyomozók.
A Zselickislakon történt bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit őrizetbe vették a nyomozók.
A bíróság elrendelte annak a kadarkúti férfinak a letartóztatását, akit súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki a nyomozók.
Átvette a kinevezéséről szóló parancsot dr. Pilisi Gábor rendőr ezredes.
Egy 19 éves és egy 47 éves tarnazsadányi férfi ellen indult eljárás. Egyiküket őrizetbe is vették.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 100.000 forint nyomravezetői díjat tűzött ki.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság hajtóvadászatot indított az ellen a férfi ellen, aki a gyanú szerint futókat és egy kerékpárost támadott meg a II. kerületben. A férfi elfogására külön nyomozócsoportot hoztak létre a Budapesti Rendőr-főkapitányságon.
Egy helyi férfit gyanúsítanak a tolnai rendőrök azzal, hogy szerszámokat lopott több helyi családi házból.
A rendőrök hamar azonosították, majd elfogták azt a nőt, aki egy kővel akart feltörni egy miskolci bankautomatát.
Egyes sajtóorgánumokban valótlan, minden alapot nélkülöző tényállítások láttak napvilágot a tatabányai halált okozó testi sértés ügyében.
Kinevezték a Jászberényi Rendőrkapitányság megbízott vezetőjét.