Egy késsel akart ráijeszteni ismerősére

A hajdúnánási rendőrök befejezték a nyomozást azzal a polgári férfival szemben, aki megsebesítette ismerősét egy késsel.
A hajdúnánási rendőrök befejezték a nyomozást azzal a polgári férfival szemben, aki megsebesítette ismerősét egy késsel.
Mégsem történt zsarolás.
A gyöngyösi nyomozók a lakosság segítségét kérik a két ismeretlen férfi azonosításához.
A dombóvári rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 43 éves döbröközi férfival szemben folytattak zaklatás vétség elkövetése miatt.
Másik gépjárműre kiadott rendszámmal közlekedett a járművezetéstől eltiltott férfi Szentgotthárdon.
Dr. Gyurosovics József rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány köszöntötte új kollégáit.
Az oroszlányi nyomozók egy 22 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként.
Az elmúlt 24 óra eseményei.
Összesen 738 járművezetőt ellenőriztek, akik közül senki nem bizonyult ittasnak.
Egy II. kerületi házaspár gyanút fogott, ezért értesítette a rendőröket; korábban két ismerősük is unokázós csalók áldozatává vált.