Lebukott betörők

A budapesti nyomozók elfogták azt a három férfit, akik két cinkotai lakásba is betörtek.
A budapesti nyomozók elfogták azt a három férfit, akik két cinkotai lakásba is betörtek.
Öt afgán férfi próbált meg jogellenesen Magyarország területére bejutni.
Nyolc gyanúsított közül ötöt őrizetbe vettek a gödöllői rendőrök, velük szemben új pszichoaktív anyaggal visszaélés a gyanú.
Egy segítő, szállást adó 85 éves asszonytól vett el pénzt az a 36 éves nő Gyulán, aki férfi néven mutatkozott be neki.
Egy kamion ellenőrzése során 34 határsértőt találtak megbújva a magyar és a román rendőrök Csanádpalotán. Az ügyben a román hatóságok járnak el.
A rendőrség vizsgálja a haláleset körülményeit.
A hajdúhadházi rendőrök a szökésben lévő L. Attilát elfogták, majd bűnügyi őrizetbe vették.
A rendőrök a pápai, az ajkai és a várpalotai ellenőrzések során körözött személyt és kábítószert fogyasztót fogtak el, továbbá közbiztonságra veszélyes eszközöket foglaltak le.
Két afgán férfi próbált meg jogellenesen Magyarország területére bejutni.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba négy migráns Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.