Drogterjesztőkre csaptak le Baján és Jánoshalmán
A rendőrök gyanúja szerint kristályt árult egy nő és három férfi, ezért elfogták és őrizetbe vették őket.
A rendőrök gyanúja szerint kristályt árult egy nő és három férfi, ezért elfogták és őrizetbe vették őket.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai befejezték a nyomozást egy férfi ellen, aki hamisan azzal vádolt egy járművezetőt, hogy elütötte őt.
Egy budakeszi óvodából akart elvinni egy kisfiút egy férfi. El is vitte - a szülőkkel előre egyeztetett mozgásfejlesztésre.
Jövő nyáron kezdheti meg szolgálatát az a 311, járőrképzésben részt vevő tanuló, akik most esküt tettek, és ezzel a rendőrség hivatásos állományának tagjaivá váltak.
Babos Albert ny. határőr dandártábornokot veterán autók felvonulásával köszöntötték közelgő 80. születésnapja alkalmából november 3-án a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Söptei úti telephelyén.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A rendőrök a jászladányi polgárőrök közreműködésével fogták el azt a jászkiséri férfit, aki az elmúlt hónapban 10 biciklit lopott el.
Őrizetbe vették a várpalotai nyomozók a 29 éves férfit.
Nógrád vármegyei rendőrök az elkövetett bűncselekmények helyszíneit követve még menekülés közben elfogták azt a gyöngyöspatai férfit, aki hazafelé menet mindent is lopott.