Ismét járható az M3-as autópálya Kartalnál
A rendőrök a forgalomkorlátozást feloldották.
A rendőrök a forgalomkorlátozást feloldották.
Bíróság elé állítást javasolnak a kalocsai rendőrök a 62 éves gyanúsítottal szemben.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei egy járműszerelvényt vezettek ki az autópályáról, amelynek műszaki hiba miatt füstölgött a kereke.
A motorosokat és a személyautók vezetőit ellenőrizték a 82-es számú főúton Csesznek határában.
Nagy sebességgel menekült, több közlekedési szabályt is megszegett a férfi.
A 2018. június 15. és 2018. június 17. közötti hétvégén jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.
A hajdúnánási rendőrök a tehergépjárművek vezetőit ellenőrizték.
Debrecenben két személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt.
A rendőrök a sofőr vezetői engedélyét a helyszínen azonnal bevonták.
A nyírbátori rendőrök vádemelést javasolnak a gyanúsított ellen.