Jeladó buktatta le a betörőket
A technika, a tulajdonos és az újbudai rendőrök együttműködésének köszönhetően nem sokáig örülhetett zsákmányának a két férfi, akik egy építési telekre törtek be a fővárosban.
A technika, a tulajdonos és az újbudai rendőrök együttműködésének köszönhetően nem sokáig örülhetett zsákmányának a két férfi, akik egy építési telekre törtek be a fővárosban.
E szavakkal összegezte a látottakat az a sofőr, akinek járatát érdi rendőrök állították meg, majd a busz egyik utasát leteperték. Az eseménynaplóba is rögzítést érdemlő jelenet végén mindenki ment a maga útján: a busz menetrend szerint, a bilincselt férfi vadonatúj, fegyveres útitársaival.
Ceredi ingatlanba tört be a 19 éves férfi, akit a salgótarjáni rendőrök elfogtak.
Két nap alatt azonosították és elfogták a ceglédi rendőrök azt a két férfit, akiket rablás miatt kerestek. Egyikük Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéig menekült – hiába.
A karcagi rendőrök őrizetbe vettek egy helyi férfit, aki alvó rokona füléből lopta el a fülbevalót, valamint több üzletből is tulajdonított el különböző használati cikkeket az elmúlt hónapokban.
Kevesebb mint egy óra alatt kattant a bilincs a rablók kezén.
„Kijelölt gyalogátkelőhelyen a járművel a gyalogosnak elsőbbséget kell adni.”
Letartóztatta a bíróság azt a karácsondi nőt, akit séta közben kapcsoltak le a rendőrök.
Kerékpárokat lopott három férfi és egy nő Hódmezővásárhelyen. A helyi rendőrök rövid időn belül elfogták őket.
A férfi több tárolót tört fel Újpesten és ellopott mindent, amit talált.
Az 58 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
A somogyi rendőrök 12 embert fogtak el kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt, közülük négyet őrizetbe is vettek.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik 13 éves lány megtalálása érdekében.
A rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki több elektromos rollerben is kárt okozott, valamint kerékpárokat lopott Hódmezővásárhelyen.
A Dombóvári Rendőrkapitányság szervezésében Csalások az online térben címmel lakossági előadást tartottak Kurdon.
Az ismerősétől lopott kulccsal ment lopni annak lakására egy nő Csepelen. Az éber szomszédoknak köszönhetően a rendőrök a helyszínen elfogták.
A zalaegerszegi rendőrök várják a képeken látható bicikli tulajdonosának jelentkezését.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóságának munkatársai dobogós helyezéseket értek el a versenyen.
A Várpalotai Rendőrkapitányság munkatársai kezdeményezték egy 16 éves fiatal letartóztatását.
A Tatabányai Rendőrkapitányság fokozott ellenőrzést tart 2024. május 18-án 12:00 órától május 19-én 24:00 óráig.