„Oscar-gyanús” főszereplő

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai vádemelést javasolnak egy megyeszékhelyi férfi ellen, aki kamerák kereszttüzében cipelte a lopott kerti bútort a lakásáig.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai vádemelést javasolnak egy megyeszékhelyi férfi ellen, aki kamerák kereszttüzében cipelte a lopott kerti bútort a lakásáig.
Az utcán szólította le áldozatát, majd vette el értékeit egy kecskeméti férfi, akit a település rendőrei pár órán belül elfogtak.
A kiskőrösi rendőrök pár óra alatt elfogták azt a 27 éves csengődi férfit, aki libát, kacsát és tyúkokat lopott az egyik udvarból. Az állatok egy részét feldolgozta, ám többet még élve találtak meg a rendőrök.
Egy férfi a kórházban kötött ki az illegális szer fogyasztásától.
Mélykúti otthonukban fogták el a dílereket.
Cipőnyoma vezette az elkövetőhöz a körzeti megbízottat és a polgárőrt.
Elfogták a Bács-Kiskun vármegyei rendőrök azt a gyöngyösi férfit, aki a gyanú szerint rendszeresen új pszichoaktív anyaggal látott el egy kiskunhalasi dílert. A drog végül Baján talált gazdára.
Egy izsáki tanyán két fiatal férfi összeveszett, a vita pedig tragédiába torkollott.
Kölcsönadott több háztartási cikket szomszédjának egy szabadszállási idős asszony, ám a férfi amellett, hogy nem adta vissza őket, még a nő arany ékszereit is elkobozta.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói hét gyanúsított ellen kábítószer-kereskedelem, egy nyolcadik férfi ellen pedig kábítószer birtoklása miatt javasolnak vádemelést.