72 km-rel távolabb, másik vármegyében találták meg

Kecskeméten lopott el egy autót tegnap hajnalban egy helyi férfi, délután már Békés vármegyében találta meg a szolgálaton kívüli helyi körzeti megbízott.
Kecskeméten lopott el egy autót tegnap hajnalban egy helyi férfi, délután már Békés vármegyében találta meg a szolgálaton kívüli helyi körzeti megbízott.
A lajosmizsei rendőrök nemcsak a kerékpárlopással gyanúsítható helyi férfit találták meg, hanem az ellopott biciklit is, amit visszaadtak gazdájának.
A kezdetben jó ötletnek tűnő diákcsínynek olykor súlyos végkimenetele lehet.
Az elkövető ugyan elmenekült a helyszínről, de a kunszentmiklósi nyomozók rövid időn belül elfogták.
Idős asszonyt károsított meg egy fiatal férfi, de végül pórul járt, mert hamar azonosították a rendőrök és a lakását is átkutatták, ahol cannabis növényre bukkantak.
Hamar elfogták a bajai rendőrök azt az 58 éves férfit, aki a gyanú szerint fojtogatott egy halőrt, amiért az rajtakapta, hogy egy horgászbot helyett kettővel pecázik.
Négy bűncselekménnyel gyanúsítanak egy 36 éves férfit, aki egyik alkalommal pénzt zsarolt ki, máskor pedig vascsővel támadt korábbi kedvesére, majd bosszúját végül annak autóján töltötte ki.
Egy kecskeméti elkövető engedély nélkül magánál tartott gáz-riasztó fegyveréből hat lövést adott le, szerencsére ezek nem okoztak személyi sérülést.
A rendőrség utcájában, az egyik üzletbe tört be egy férfi, de meglepetésére pakolás közben a rendőrök már mögötte álltak.
Egy 43 éves ukrán nőt vettek őrizetbe a kecskeméti nyomozók kifosztásokért és lopásért.