Orvvadászat, állatkínzás, lopás és más bűncselekmények miatt is felelhet

Összesen 12 rendbeli bűncselekmény miatt javasolnak vádemelést a bicskei rendőrök.
Összesen 12 rendbeli bűncselekmény miatt javasolnak vádemelést a bicskei rendőrök.
Bűnügyi őrizetben várja a bíróság döntését az a sárbogárdi férfi, aki tettleg bántalmazta, majd kirabolta 59 éves ismerősét Pusztaegresen.
A jelenleg is letartóztatás alatt álló 38 éves férfi ügyének vizsgálatát a rendőrség a napokban befejezte, és az iratokat továbbította az ügyészségnek.
Az idősekre szakosodott páros mindkét tagja büntetés-végrehajtási intézetben várja ügyének folytatását. A székesfehérvári nyomozók vádemelést javasolnak ellenük.
A rendőrök megtalálták az eltulajdonított tárgyat, és lopás vétség gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást egy 24 éves férfival szemben.
A székesfehérvári nyomozók befejezték azt a büntetőeljárást, amelyet 19 rendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás vétség miatt folytattak egy dunaföldvári nővel szemben.
Egy 49 éves ercsi férfi egy autóból lopott, de mindössze néhány pillanatig örülhetett csak zsákmányának, mielőtt kattant kezén a bilincs.
A székesfehérvári bűnügyesek befejezték a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a megalapozott gyanú szerint rendszeres haszonszerzés érdekében legalább kilenc bűncselekményt követett el Székesfehérváron.
A székesfehérvári rendőrök néhány napon belül azonosították és elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint egy értékes kerékpárt és egy értéktelen tévét zsákmányolt.
Az adonyi nő nehezményezte, amiért számonkérik rajta az általa kölcsönkért kerékpár hollétét.