Őrizetbe vették a rendőrök a tolvajt

Lopás miatt kell felelnie annak a férfinak, aki a megalapozott gyanú szerint több nagy értékű mobiltelefont tulajdonított el egy debreceni bevásárlóközpont üzletéből.
Lopás miatt kell felelnie annak a férfinak, aki a megalapozott gyanú szerint több nagy értékű mobiltelefont tulajdonított el egy debreceni bevásárlóközpont üzletéből.
A debreceni rendőrök állatkínzás gyanúja miatt nyomoznak.
A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Egy ismeretlen férfi gumilövedékkel sebesítette meg vitapartnerét Debrecenben, a rendőrök haladéktalanul megkezdték az elkövető felkutatását.
A debreceni rendőrök azonosították és elfogták azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint kirabolt egy nőt Debrecenben.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát azzal a két férfival szemben, akik a megalapozott gyanú szerint két boltba és egy családi házba is betörtek Tégláson.
A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A gyanúsítottak egy vascsővel leütötték a 66 éves férfit, aki a kórházba szállítását követően életét vesztette. A hajdú-bihari rendőrök mindenkit felelősségre vontak, akinek bármilyen köze volt a bűncselekmény elkövetéséhez.
A rendőrök őrizetbe vették a lopással gyanúsított két férfit, a Debreceni Járásbíróság pedig letartóztatta őket. Harmadik társuk szabadlábon védekezhet.
A debreceni nyomozók a Cívis Közterületi Támogató Alosztállyal együtt végrehajtott akció során elfogták a gyanúsítottakat.