A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a feltételezett elkövetőt

A megalapozott gyanú szerint, a fiatalkorú egy jászárokszállási családi ház karácsonyi dekorációját lopta el.
A megalapozott gyanú szerint, a fiatalkorú egy jászárokszállási családi ház karácsonyi dekorációját lopta el.
A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított két kunmadarasi házból szerszámokat és egy festményt is magával vitt.
A jászberényi rendőrök vádemelési javaslattal zárták a büntetőeljárást.
A megalapozott gyanú szerint, a sofőr balesetet okozott Szolnokon, azonban megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.
A megalapozott gyanú szerint, a férfi az egyik nap centrifugát, másnap mosógépet lopott Kunmadarason.
A törökszentmiklósi rendőrök befejezték a nyomozást annak a férfinak az ügyében, aki áthajtott a tiszatenyői vasúti átkelő zárt sorompóján.
A gyanúsított arra hivatkozott, hogy a járművezetést megelőzően 4 dianás cukrot evett meg, a szakértő szerint azonban ilyen alkoholszinthez ennek többszörösét kellett volna elfogyasztania.
A megalapozott gyanú szerint a terhelt elektronikai eszközöket és kézi szerszámokat tulajdonított el.
Az apa csak kitalálta, hogy egy bokorban találta a csecsemőt.
A jászberényi rendőrök vádemelési javaslattal zárták a büntetőeljárást.