Bűnügyek

Fiatal rablók ügyét zárták le

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság befejezte a nyomozást azzal az öt fiatallal szemben, akik a Parkerdőben megvertek egy férfit és elvették értékeit.

Letartóztattak egy sorozatrablót

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zalaegerszegi rendőrök a kapitányság épülete előtt fogták el azt a 21 éves tófeji férfit, aki másfél óra alatt három személytől vette el erőszakkal az értékeit. Emellett zseblopás és kábítószer birtoklása miatt is eljárás indult ellene.

Sorban vitte a bringákat

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több százezres bicikliket lopott el Zalában az a német férfi, akit a rendőrök elfogatóparancs alapján kapcsoltak le.

Euróért venezuelai bolívar

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A keszthelyi rendőrök elfogták azt a bolgár férfit, aki pénzváltás közben tévesztette meg áldozatait.

Dílerek elleni nyomozást zártak le

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zalai nyomozók befejezték a fővárosban és vármegyénkben drogot árusítók ellen folytatott eljárást.

Havonta egy betörés

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zalaegerszegi rendőrök egy 48 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként, aki még a szomszédos megyében is követett el bűncselekményeket.

Lezárták a kanizsai emberölést

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást egy 60 éves férfival szemben, aki késsel szúrta meg ismerősét.

Zugpénzváltót üzemeltetett

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Alosztálya befejezte a nyomozást egy 57 éves férfival szemben, aki illegális pénzügyi tevékenységgel foglalkozott.

Hivatali dolgozóra támadt

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök azonosították és elfogták azt a férfit, aki folyadékkal öntött le egy szakügyintézőt Zalaszentgróton.

Tetten érte, videóra vette

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság vezetője személyesen mondott köszönetet annak a szemtanúnak, aki tökéletes személyleírást adott egy betörőről.