Bűnügyek

Rács mögé kerültek

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

A cipős ügyként elhíresült büntetőeljárásban a másodfokú bíróság letartóztatásba helyezett öt olyan gyanúsítottat, akik eddig vagy bűnügyi felügyelet alatt álltak, vagy szabadlábon védekeztek. A KR NNI továbbszélesíti a költségvetési csalási ügyet.

Újabb kristállyal kereskedő csapat bukott meg Borsodban

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

A KR NNI miskolci nyomozói a most elfogott három férfit is kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják. A drogbanda-hálózat elleni fellépés folytatódik, így további elfogások várhatók.

Nehézfiúk őrizetben

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Éjszaka fogta el a KR NNI a TEK és a KR bevetési egység segítségével azt a két férfit, akiket zsarolással gyanúsítanak. A fenyegetést egy üzleti partnerük kapta, a kilátásba helyezett erőszak pedig a sértett családjára vonatkozott. A zsarolás tárgya többmillió forint volt.     

Meghiúsított drogüzlet

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Még a kristály átadása előtt csapott le a KR NNI miskolci egysége a két dílerre. Így a lefoglalt kábítószer és a többmillió forint is a rendőrautóban landolt. A szolnoki és a prügyi férfit is kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a nyomozók. A bíróság mindkettőjüket letartóztatásba helyezte.

Még két szegedi orvost gyanúsít a KR NNI költségvetési csalással

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

A hétvégén őrizetbe vett két férfi mindegyike külföldről jött éppen haza, amikor a nyomozók elfogták őket. Mindketten ahhoz a bűnszervezethez tartoznak, amelyik gyógyászati segédeszközök után járó állami támogatásokat vett fel jogosulatlanul. Mint az az egyre szélesedő ügy nyomozása során kiderült, a gyógycipőkön túl különböző ortézisekkel kapcsolatban is történtek visszaélések.

Elfogták Írországban az emberkereskedő banda negyedik tagját

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

A magyar nőket Berlinben prostitúcióra kényszerítő bűnszervezet tagjai közül egyet Budapesten, míg kettőt Németországban fogtak el még tavaly ősszel. A nemzetközi elfogatóparancssal körözött P. Csabát a KR NNI célkörözési fejvadászainak segítségével találták meg egy ír településen, ahol az ír társhatóság teljesen váratlanul csapott le rá.  

Orvosok és cégvezetők letartóztatva

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

A bíróság a tegnapi meghallgatásokon a héten elfogott gyanúsítottak közül nyolc fő letartóztatását és három fő bűnügyi felügyeletét rendelte el, míg ketten szabadlábon védekeznek. A gyógyászati segédeszközökre elkövetett költségvetési csalás ügyében a huszonhat gyanúsított közül így már összesen tizennégyen vannak rács mögött.

Országos razzia zajlott a gyógyászati segédeszközökkel kapcsolatos ügyben 

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Közel 250 rendőr több mint 60 helyszínen tartott kutatásokat abban a büntetőeljárásban, ami az NVSZ feljelentése alapján indult a KR NNI-nél. Az összehangolt akció keretében újabb 17 embert – köztük orvosokat és cégvezetőket – fogtak el. Így jelenleg már 26 gyanúsítottal szemben folyik a büntetőeljárás. Az egyre szerteágazóbb ügy felderítésére országszerte nyomozócsoportokat hoztak létre.

Budapesten bujkált az eislingeni szatír

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

A KR NNI a jelzést követő két órán belül a TEK segítségével elfogta a körözött német férfit.