Kamera rögzítette a sofőr bűntetőfékezését
A Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.
A Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.
Emelte a tétet az a tiszaburai férfi, aki eleinte csak alkalmi lopásokat, később már rablást követett el. A karcagi rendőrök őrizetbe vették.
Nem kapta vissza lemondott szállásának díját, ezért először „rabul ejtette” vendéglátója kerékpárját, majd 80 tányérját zúzta apró darabokra az a 40 éves zalaszentgróti nő, aki ellen rongálás miatt nyomoztak a ceglédi rendőrök.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság nyomozói elfogták azt a testvérpárt, akik személygépkocsikból loptak különböző értékeket közel három millió forint értékben.
A ferencvárosi nyomozók azonosították és kihallgatták a júliusi FTC-Slovan meccsen életveszélyes módon rakétázó szurkolót.
A budapesti nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy nőt, aki a 2022-es országgyűlési választáson hamisított ajánlásokkal került képviselőjelölti nyilvántartásba.
A rendőrök emberölés kísérlete miatt nyomoznak két férfi ellen, akik Molotov-koktélokkal gyújtottak fel egy véméndi családi házat.
A jászberényi rendőrök őrizetbe vettek egy helyi férfit, aki besurrant egy jászberényi ingatlanba, és amíg a tulaj békésen aludt, a házban kutakodott, majd onnan készpénzt lopott el.
Gurulós bőröndbe pakolta a kispesti házból ellopott tárgyakat egy férfi, aki végül a szomszédok karjában landolt.
A technika, a tulajdonos és az újbudai rendőrök együttműködésének köszönhetően nem sokáig örülhetett zsákmányának a két férfi, akik egy építési telekre törtek be a fővárosban.