100+100

Koncertet adott a Készenléti Rendőrség Zenekara június 18-án Veszprémben, amely város idén szerepel az Európa Kulturális Fővárosa programban.
Koncertet adott a Készenléti Rendőrség Zenekara június 18-án Veszprémben, amely város idén szerepel az Európa Kulturális Fővárosa programban.
Ő az a nyelvész, aki a Vizoviczki Lászlóhoz kötődő bűnszervezet titkos nyelvét megfejtette. Egy szöveg elemzésekor képes megállapítani, hogy nő vagy férfi, kamasz vagy negyvenes, és nem utolsósorban, tanult ember-e a szerző. Ránki Sára bűnügyi nyelvész a magyar rendőrség első profilalkotással foglalkozó csoportjának tagja.
Irányít, koordinál, oktat, mentorál, tájékoztat, ügyel és felügyel. Tiszthelyettes kategóriában Bodnár István Tamás főtörzszászlós, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság TIK ügyeletese kapta az év tevékenységirányítási központ ügyeletese elismerést. A kitüntetést pályafutása megkoronázásának tartja.
Videoklipet forgatott a Készenléti Rendőrség (KR) budapesti és debreceni objektumában Péterffy Albert nyugalmazott alezredes és Enyedi Sándor előadóművész, azaz a Bűnvadászok. Zenés műsorukat Bud Spencer és Terence Hill filmslágereinek feldolgozásai alkotják, és mivel egyik számuk a rendőrképzésről szól, eljátszották, hogy jelentkeznek.
Hazánkban 1976. január 1-jével módosult a KRESZ. Az egyik nagy változás az volt, hogy kötelező lett a biztonsági öv használata a gépkocsikban. Fellapoztam az akkori újságokat, hogyan fogadták ezt a járművezetők.
Már egészen fiatalon vonzódni kezdett a művészethez. Amíg a többi gyerek játszott, ő inkább múzeumokba járt. A korabeli tárgyak, festmények jobban érdekelték, mint a játékok. Édesapja sokat rajzolt, ami rá is nagy hatással volt. Festőművész szeretett volna lenni, az élete azonban másként alakult.
Surmann Ádám Márk főtörzsőrmester és Lencse Petra hadnagy győzött a Police Fitness Challenge nyílt, páros kategóriájában. Igazi, összeszokott pár benyomását keltve versenyeztek annak ellenére, hogy most először indultak közösen a megmérettetésen.
Szabadnapját töltő rendőr kapott el egy gépkocsitolvajt a főváros VIII. kerületében május 4-én, a járművet a tulajdonos nem zárta be. A fiatalkorú elkövetőnek nem ez volt az első ilyen esete.
Érdekes programokon vehettek részt és különleges bemutatókat tekinthettek meg a gyerekek és a felnőttek a Készenléti Rendőrség (KR) központi objektumában.
A Rendőrség Tudományos Tanácsa (RTT) június 8-án dr. Németh József PhD ezredes, elnök vezetésével megtartotta éves ülését. Az eseményen részt vett dr. Balogh János altábornagy, országos rendőrfőkapitány, dr. Pozsgai Zsolt vezérőrnagy, személyügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes, dr. Janza Frigyes ny. vezérőrnagy, a Belügyminisztérium oktatási főszemlélője, valamint dr. Sabjanics István ny. dandártábornok, a Belügyi Tudományos Tanács titkára.