Lovasok, házasok, szerelmesek

Nekik bejött. Azonos a munkájuk, a hobbijuk, ráadásul egy és ugyanaz. Együtt dolgoznak, együtt nevelik három gyermeküket, mégsem unják meg egymást. Sőt, azt mondják, még így sem szánnak elég időt a másikra.
Nekik bejött. Azonos a munkájuk, a hobbijuk, ráadásul egy és ugyanaz. Együtt dolgoznak, együtt nevelik három gyermeküket, mégsem unják meg egymást. Sőt, azt mondják, még így sem szánnak elég időt a másikra.
A fővárosi rendőrök jó megérzésüknek köszönhetően elfogták azt a csalót, aki egy idős férfit vert át. A nyomozók az utcán szúrták ki a férfit, akiről később kiderült, hogy épp legújabb áldozatához igyekszik, akitől 20 millió forintot akart kicsalni.
A müncheni rendőrség látványosan igazolta állatszeretetét, példásan gondoskodtak egy teknősbékáról, amelyet a bajor főváros déli részén adtak le nekik. Az egyik zsaru az otthonába is befogadta a kis páncélost, amiről a helyi média is beszámolt. Ennek is köszönhető, hogy tulajdonosa előkerült.
Amikor a rendőröket arról faggatjuk, miért választották a hivatást, a legtöbben azt válaszolják: segíteni szeretnének az embereknek, hogy békében, biztonságban élhessenek. A 15 éves Raduly Ramóna is rendőr szeretne lenni, ám különösen erős indoka van erre. Kábítószer okozta bátyja tragikus halálát, ő pedig szeretne harcolni a drogok terjesztése és használata ellen.
Harmath Dániel hadnagy, a Siófoki Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály előadója gyerekkora óta a vízi járművek szerelmese, emiatt is fordult a rendőri hivatás felé, de szakirányú diplomára is vágyott, és bár tisztként már nem ugrik vitrolásra a vihar közepén, sportemberként ő a Vízisport és Vitorlás Egyesület Balatonföldvár (VVEB) vezetője.
Lipták Brigitta főtörzsőrmester, a Békéscsabai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály Helyszínelő és Balesetvizsgáló Alosztály vizsgálója sokoldalú személyiség, kollégái szerint igazi jolly joker.
Harmadszor rendezik meg a Police Fight Challenge jótékonysági küzdősportgálát. Célja, hogy támogassa a szolgálatteljesítés közben hősi halált halt vagy megsérült rendőrök családjait. Az idei mezőny igazi különlegességet tartogat: a New York-i rendőrség is részt vesz az eseményen.
Rejtélyes bűncselekmény-sorozattal találták szemben magukat a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai áprilisban. Az egyik legnagyobb hazai áruházlánc szegedi boltjába törtek be ismeretlenek, akik kifosztották a trezort.
Szolgálatba állt Süti, a német juhász szuka, aki Purecse Tamás zászlós, a Gyulai Rendőrkapitányság Határrendészeti Osztályának kutyavezetője oldalán máris bizonyított. A duó egyik első bevetése során kábítószer-terjesztőt buktatott le.
Simon Márk hadnagy négy hónapos vezetői képzésen vett részt, és testközelből tudta meg, milyen a világ egyik legmodernebb rendőrsége. A jövő technológiáival, szigorú szabályokkal ismerkedett és különleges kulturális élményeket szerzett – Dubajban a bírság percek alatt megérkezik, a bűnözés ritka, és még a ramadánvacsorát is ágyúdörrenés jelzi.