Országos határrendészeti összesítő

Az elmúlt nap eseményei számokban.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője visszavonja a 15000/111/2018. bűnügyi számú ügyben tett díjkitűzését.
A mezőtúri nyomozók őrizetbe vettek egy 24 éves helyi férfit, aki szidalmazott és fenyegetett egy szolgálaton kívüli rendőrt.
Nyomozó, főnyomozó, majd kapitány volt, de ekkor törés történt az életében. Pár év kihagyás után tért vissza a testülethez, újra kapitányságot vezetett, egészségügyi okok miatt azonban lemondott. Három évig, nyugdíjazásáig szervezetfejlesztéssel és képzésszervezéssel foglalkozott. Horváth István ny. ezredes ma tréningeket tart a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház együttműködési megállapodást írt alá.
A devecseri rendőrök az elkövetőt elfogták és a lopott járművet is megtalálták.
Érvénytelen rendszámtáblával közlekedett az a 24 éves mohácsi férfi, aki az ellenőrzés során önmagát is hamis iratokkal akarta igazolni.
Fejér vármegyei drogterjesztők őrizetben.
Szerda hajnalban 8 helyszínen csaptak le a bajai rendőrök.
A gyanú szerint a férfi betört egy műterembe és egy cukrászdába Debrecenben. A helyi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.